2009. október 16., péntek

Dolgok

Már megint túl sok időt hagytam ki... Elnézést. Nagyon sokan voltak most a hotelben, és sok volt a munka. Ezen a héten egy icipicit elfáradtam azért.
Átköltöztem egy másik szobába:). Fortissimának maradnia kellett, de nem volt megsértve önérzetében, mivel rövidke életének nagy részében azért ott voltam mellette. Hamarosan kitakarítjuk a szobát, és Fortissimának sajnos meg kell halnia... Ezért sem morgolódott, indiai a lelkem, és hiszi, hogy legközelebb kiskutyaként születik újra, és iiii-ii-iiii hejyett már vau-vauval értekezik a társaival. Minket embereket még mindig nem fog megérteni, és mi sem őt, de bizakodó az elkövetkezőkkel kapcsolatban. Tudja, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor minden világos lesz számára az emberi léttel kapcsolatban.
A facebookon találtok képeket, mert ide nagyon nehezen lehet feltölteni őket.
A szobámról is mellékeltem egy képecskét, illetve az utolsó kép a szobám ablakából készült, tehát reggelente ez a wiew fogad.
Örömömre egyre jobban megy a német, és egyre jobban kiismerem a hotel ilyen-olyan dolgait is.
A vendégek vegyesek, vannak jófejek és vannak kevésbé azok, de általában kedvesek itt az emberek. (Még mindig... )
Kitaláltam, hogy miként fogom kicsinosítani a szobácskámat, már csak azt kell kitalálnom, hogy mikor :P. Egyelőre nincs rá időm. Persze majd lefotózom azt is, és elküldöm Nektek. Képzeljétek! Tibor megengedte, hogy pirosra fessem a szobát, ha lehúztam már egy szezont és még mindig maradni akarok.
Ja és azt is képzeljétek, hogy fizikailag teljesen rendbe jöttem. Egészséges vagyok, mint a makk! Máris látom, hogy milyen jó hatással van rám ez a környezet. Hiába na, nem véletlenül vágytam mindig ilyen helyre lakni, élni.
A sok munka boldog pihenést jelent. Itt más a pihenés fogalma, mint otthon. Este, amikor mindennek vége van, az ember érzi, hogy kellemesen elönti a testét a fáradság, és minden perc pihenést élvezni tud. Munka után leülök a konyhába, és nézem ahogy a többiek még sürögnek-forognak. Ilyenkor pontosan tudom, hogy mit jelent PIHENNI. Ha egyszer majd képes leszek elmondani, megfogalmazni, akkor elmondom.
Kérlek bocsássatok meg, hogy a mai bejegyzésem nem a szokásos hangulatában íródik :). Kevesebb időm van most rá, és igyekszem összefoglalni a dolgokat.
Mindannyiotokra sokat gondolok. Ezer meg ezer emlék van egyszerre az agyamban, és egyre nagyobb szeretettel gondolok rájuk. Hogy hiányoztok-e... Hiányzik talán egy-két dolog, de Ti velem vagytok, ezért sosem kell hiányoznotok :). Várom, hogy újra találkozzunk, igyunk egy sört, egy jó pohár vörösbort és beszélgessünk egymással.
Mindenkivel tudatom, hogy nagyon boldog és elégedett vagyok. Nincs stressz, nincs morgás, morcolás, minden nyugodt és vidám, még az olykori sok dolog ellenére is, ezért hát örvendjetek nekem, de ne hiányoljatok. :)
Puha-meleg bolyhosokat küldök Nektek sok-sok szeretettel.

4 megjegyzés:

  1. Hú, nem semmi lehet ott az élet, de hisz egy ilyen tájhoz passzol is. nagyon örülök, hogy jól érzed magad, ez a legfőbb dolog, ha te jól érzed magad, a munka is másképp megy :)
    Rendszeres olvasóddá avanzsáltam magam, és a blogomra is felteszlek, hogy könnyen megtaláljalak. Remélem, nem fázol többé, és sok sok puszi!! (Tényleg jól írsz, de ebben sohasem kételkedtem, mint ahogy annyi mindent jól csinálsz!!)

    VálaszTörlés
  2. Na örülünk, hogy jól vagy drága!:D Vigyázz azzal a pirosra festéssel, nehogy rosszat hozzon :) Habár már igazán itt az ideje , hogy hogyha már helyre hozol egy helyet, ott is maradj egy ideig, hogy élvezd :).
    Akkor én most registrálok a facebook on és megkereslek! :D Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia, itt Magdi
    Orulok, hogy olyan jol erzed magad, es ki tudsz kapcsolodni. Remelem igy is marad, es minel tobbet tudsz majd ott turazgatni a munkatarsaiddal:D.
    Ebben a helyben regisztralok a Facebookba en is es megnezem a kepeidet :*

    VálaszTörlés
  4. Jo kepek, szinte irigyellek, vagy lehet biztos...:)de azert oszinten tudok orulni neked. Azt azert nagyon szivesen megtapoasztalnam, hogy milyen lehet ugy PIHENNI ahogy te leirtad:) Hianyzol, de unalmas ez a szo, nem is mondd el annyit. igazibol az van, hogy nagyon orulok neked, es ezt eloben is elmondanam. biztos jo pirospozsgas az arcod, hidegtol, egeszsegtol, meg oromtol:) most elkepzelem hogy jol megszorongatlak! es kuldok sok melegbolyhost, ha nem egyebert, legalabb a hideg ellen:P

    VálaszTörlés