2009. október 4., vasárnap

Dö veri först déj...

Délután érkeztünk, a napon meleg volt, az árnyékban hideg, a falu ugyanolyan kicsi és jelentéktelen, mint amilyennek megismertem. A személyzet teljesen kicserélődött a szállodában ez alatt a másfél hónap alatt... (?) Miután kiderült, hogy csak engem vártak, meg hogy egyébként is kissé kaotikus a helyzet, szereztünk szobát magunknak, lepakoltunk és gyorsan elmentünk sörözni. Először azt hittük, hogy mindenki meghalt, vagy ilyesmi, mivel az egész településen egy lélek nem mozgott. Üresen szomorkodtak a kihelyezett asztalok a székekkel, minden zárva volt, és a nagy csendben csak a mi fényképező gépeink kattogását lehetett hallani.
Na mindegy, azért rendeltünk egy-egy sört meg egy pizzát az egyik közel eső helyen, ami a látszat ellenére nyitva volt. Mit mondjak, nem sütött oda a nap... Szóval pokoli hideg volt, és ráadásul egy madár is leszart, amit Bree feltétlenül jó jelnek könyvelt el. El is mennék hétfőn lottóért, de sajnos mire végzek, már zárva lesz a lottózó...
A szobám jelenleg egy átlagos hotel szoba, ahol olyan hideg van, hogy ha kintről bejövök, akkor kabátot kell felvennem. Még egyáltalán nem biztos, hogy ez lesz a végleges szobám, bár a hideg szempontjából szinte mindegy is. Máris látom, hogy túl sok cuccot hoztam... Naa nem baj. Visszatérve a hideghez, senki nem tudja, hogy hol kell bekapcsolni a fűtést... (És a vendégek? Fagyjanak meg?)
A kollégák jófejeknek tűnnek. Már tudom kinek mi fáj... Remélem, hogy nekem nem fognak hasonló dolgok fájni, mert akkor jövő héten hazautazom.
Az albérletet még nem kéne felmondani minden esetre :P.
Jesszus! Széééét fagyok!!! Azt hiszem elmegyek megkeresem hol lehet bekapcsolni a fűtést...
(Sajnálattal közöljük, hogy az itt közzétett rövidke bekezdés kimoderálásra került. :D)
A táj gyönyörű viszont. Még mindig.
írnék még, de ha azonnal nem hagyom el a szobát, megfagyok...

8 megjegyzés:

  1. És mi még azt hittük az albinknál hidegebb hely nincs is. Hát van! :DDD
    Nah figyu, vettem a jeleket, egyelőre elhajtom az érdeklődőket aztán hó végéig csak kiderül mi lesz!
    Kitartás!

    VálaszTörlés
  2. Kitartás! lélekben Veled vagyunk, a hideget pedig le lehet küzdeni különböző hőfokú szeszes italokkal :) azért remélem hamarosan lesz fűtés a szobá(k)ban... ha meg úgy alakul van egy jó autóm amibe már sok kilómétert raktunk együtt :D

    VálaszTörlés
  3. ákos a pinyóból2009. október 5. 13:49

    S-Oliverben hősugárzót nem árulnak? Mondjuk úgy nem lesz sok vendég a télen, ha nincs fűtés... :)!
    Szurkolunk!

    VálaszTörlés
  4. Szereztem hősugárzót (nem az Oliverből...), de én is reménykedem a hatékonyabb megoldásban. :D

    VálaszTörlés
  5. hajrá-hajrá, a hideg is csak illúzió - legalábbis asszongyák

    amúgy parketta van?

    ;)

    VálaszTörlés
  6. Mikor lesz már új poszt? :)
    Egyébként ismerősek ezek a kutyusok?

    http://cukisag.blog.hu/2009/10/07/vauuuuuuuuuuuuuuuu

    VálaszTörlés
  7. Máris van új post, elbézést. :)
    Nagyon "cukik" lettek a kutyakölykök :D, és peeeeeeeersze, hogy ismerős :)

    VálaszTörlés
  8. Hat remelhetoleg a futessel megoldodik a helyzet.
    Addig is minden nap igyal egy ket forro kakaot, az jol kimelegit es nagyon finom.
    Puszillak Magdi

    VálaszTörlés