Az élet napos oldala

Hát itt vagyok megint. Kerítettem rá időt, hogy felvéssek egy pár sort "az éterre", csak hogy lássátok, milyen is annak, aki Budapestet egy csendes kis hegyi falura cseréli.
Azóta, hogy megérkeztem (4 napja), voltam már recepciós, takarító, ééééééééés túrázni is voltam - munkaidőben :). Na, csak hogy jobban értsétek, ez nem azt jelenti, hogy ellógtam túrázni, mert valamelyik kellemetlen személyiségemet hagytam itt dolgozni, hanem azt, hogy olyan jó nekem, mert vannak vezetett túrázások, és elkísértem egy csoportot, merthogy kérlek szépen, ha úgy alakul, akkor majd én is vezethetek túracsoportokat. Ezt persze úgy nem lehet, hogy még soha nem jártam le az útvonalat előtte. Szóval gondolom megértitek, hogy nem hiányzik a város a felgyülemlett szmoggal, az autóktól hangos utakkal, az átkelésre tökéletesen alkalmatlan átjárókkal, stb. (még sorolhatnám...) Hiányzik viszont sok minden más, pédául ti, az esti borozgatások a terszon, a kómás reggeli kávézások, az esti búcsúcigi, és az Avar galéria. (És persze ezt is sorolhatnám...)
Reggel jókedvűen ébredek, ami mostanában igen új élménynek számít, ezért ennek külön örvendezek. Ha beleharapok a levegőbe, megértem, hogy miért akartam ennyire ilyen helyen lakni. Még akkor is, ha fórrón süt a nap, a sziklák közé érve megérzem a friss hűs szelet, amint az arcomat csipkedi. Ha elnézek a messzeségbe, a szemeim boldogan pihennek meg egy-egy távoli hegy csúcsán, és érzem, hogy minden sejtem pihen. Egy időre még az otthon maradt kellemetlen emlékeim is olyan mélyen elásták magukat a lelkemben, hogy semmi, de a világon semmi nem tudott elkeseríteni. Este, amikor már minden csendes, elmegyek egyet járni, vagy csak kiülök az ajtó elé örömködni. Reggel a tehenek nyakában csilingelő kolompok képezik az egyetlen zajforrást, és most már magam is úgy érzem - hogy mindezt leírtam -, hogy egy amerikai film forgatókönyve ez, és nem a valóság, de higgyétek el, minden úgy igaz, ahogy itt leírtam. Persze nem mondom, hogy semmi nem változtathat ezen, de egyelőre ez a helyzet, és én addig élvezem, amíg csak lehet.
Gyerekek! Visszatért az optimizmusom :D.
Hát jó, mára ennyi.
Ja és Bree! Olyan követ szedtem Neked, amilyenhez hasonló szépet Te még éééééletedben nem láttál.
Na ezer és ezer cuppantás mindannyiotoknak.
U.i.: Majdnem bemásoltam Nektek egy régebbi írásomat, de szerencsére újraolvastam, és olyan depis szegény, hogy már csak a kukába jó.