Az alkohol es a nők

Egy kedves kis történetet szeretnék megosztani veletek a következőkben. Nem is, inkább kettőt.
Tegnap történt, szép napsütéses napunk volt, virágos volt a lelkem, és a vendégek is első osztályúak voltak. Szóval minden megvolt ahhoz, hogy e szép napnak szép végén, kollégáimmal közös estet tartsunk. Úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Már fél tizenegy volt, amikor elkezdtük beizzítani a masinánkat - a Death at the funeral című filmet készültünk megnézni -, és négy kedves német család kint üldögélt még az étteremben. Ittak. Mit mondjak, ittak. Néééémetek. A pia is kár beléjük, de még az erősebb fajta leginkább. Na mindegy is, kedvesek voltak egyébként, azt mondogatták egész héten, hogy ez milyen egy jó csapat, és hogy bár csak három csillagos a szálloda, a szívükben mi öt csillagosak vagyunk, meg hogy visszajönnek majd mindenképpen stb. Gondoltunk hát egyet, és elkezdtük nézni a filmet, és közben Vica volt az, aki feláldozta magát, hogy majd olykor kimegy utántölteni a népnek. Nos egyszer csak, egy ilyen alkalommal tova fél éjfél után, amikor az all inclusive-osoknak is fizetni kell már a piáért, érkezik Vica a privátba nagy szomorúan, hogy menjek ki azonnal, mert baj van. A vendég részeg, és azt mondja, hogy az a bor, amiért fizetnie kell, nem finom. Kimentem hát, közben azon agyaltam, hogy mit mondjak majd neki, hiszen ugyanabból a kancsóból töltött neki Vica is, meg előtte egész este én is, tehát nem lehetett különbség a két ital között. Az asztalhoz érve látom, hogy a kedves és egyébként nagyon kimért hölgy, akinek előzőleg Timi, sekélyes nyelvtudása miatt véletlenül azt találta mondani, hogy jóképű fia van, jólnevelt helyett, és aztán, hogy javítson a helyzeten azt is mondta gyorsan, hogy öt év múlva igazán szemrevaló fiatalember lesz belőle - mindeközben én ámulva álltam a pult mögött, és azon gondolkodtam, hogy ha kitörne belőlem a röhögés, akkor az hogyan venné ki magát - szóvaltehát ez a nő hulla részegen ült az asztalnál, és bágyadtan nézte a terítő ráncait. A többiek kedvesen pisolyogtak. Kérdezem hát, hogy mi volna a gond, és előadta nekem is a panaszát, mely szerint a bora nem megfelelő minőségű... Mit mondhattam volna? Hogy asztali bort kapott eddig is, és ennél rosszabb már csak a tablettás, de azt nem tartunk?? Nem, nem ezt mondtam. Hozzáértő tekintettel végigmértem a bort, töltöttem egy kortyot egy pohárba, meglötyögtettem, ahogyan a tv-ben láttam anno, és beleittam, majd közöltem, hogy ez pontosan ugyanaz a bor. Nem akart hinni nekem, ezért erősen gondolkoztam rajta, hogy elmondom neki, hogy nem a borral van a gond, hanem valószínű, hogy a szervezete jelzett ilyen formán, hogy nem kellene már többet innia. Persze ilyet nem mond az ember, így hát annyit mondtam, hogy semmi gond, ezt a pohár bort nem kell kifizetnie, és hogy kér-e esetleg másikat. Nem kért. Visszamentem a pulthoz, ők is felálltak, hogy távoznak aludni végre, és kifele menet szeretett hölgy vendégünk követelni kezdte rajtam a borát. Jól van, mondom neki, adok egy újat. Kivettem a kancsót a hűtőből, töltöttem egy pohár bort, majd kedvesen megkértem, hogy kóstolja meg, hogy jó lesz-e. Képzeljétek, azt mondta, hogy ez már jobb, mint az előző. Gondolom, ez csak azért lehetett, mert felállt egy pillanatra, ami kijózaníthatta annyira, hogy ne érezze elviselhetetlennek szegény szervezete, hogy folyamatosan iszik. Aztán elment lefeküdni. A film legjobb részéről természetesen lemaradtam, de a történet megért ennyit, úgy vélem. így történt hát, hogy ugyanaz az asztali bor volt kiváló, nagyon rossz, és elviselhető is ugyanazon az estén.
Ez volt a történet.
A másikra már nem emlékszem... Bocsika.
Azért nem szomorkodtunk, mert aznap csak az étteremben 55 euró borravalót mosolyogtunk össze, és különben is reggelre mindent elfelejtett, mindössze a rémes fejfájása - amit ugye az asztali bor, mint ismeretes, okozni tud - emlékeztette arra, hogy "nem volt jó a bor", de legalábbis megcsúszott a mennyiséggel.
Amit a fociról mondtam, készséggel visszavonom, mert nem egy és nem kettő afféle megjegyzést kaptam, hogy így szégyelljem magam, meg úgy szégyelljem magam, viszont csendben megjegyzem, hogy ha azt írtam volna le - már pontosan nem is emlékszem -, amit Kova, akkor lássátok be, elvesztette volna az egész történet a varázsát.
Osztrák sört köszönöm, nem kérek, viszont küldhettek ajándékot, meglepetést és figyelmességet. Vagy még jobb ötletem van, kijöhettek ti magatok, mivel ez igen figyelmes volna, és szép ajándék is, sőt, esküszöm, hogy meg is lepődnék. (Viszont az is igaz, hogy ha nem foglaltok szobát, akkor ti is...)
Most pedig megpróbálom kitalálni, hogy ki ki lehet az a rejtélyes ismeretlen, aki az a rövidke megjegyzést találta fűzni a postomhoz, hogy hülyére röhögte magát olvasás közben.
Csendben megjegyzem, hogy lehet névvel is írni, csak hogy nekem is legyen örömöm...
Jól van, akkor én most lemegyek barátkozni. Van egy jó üveg száraz vörös bor a privátban, megnézem, hogy meddig finom. Ennyit meg kell tennem a hotelért!