Melléklet - vagy hogy is mondjam...

A fák zöldellnek, a fű nő, és egyre nő, és én kérjek tán elnézést?? Sóhajom felszakad tüdőm mélyéről és nem rendszeresítek semmi régit, vagy elfelejtettet, de ezt megosztom Veletek. Lássátok a képeket hát, mert magukért beszélnek, és bibliai hangulaton nem képes átadni az élményt.
Főszereplőnk a Természet és a Hegy. A HEGY!
A tekergő hegyi út végén, fel a meredek ösvényen, fel, mindig csak fel, egyre feljebb és feljebb, kis ház, pad, tiszta forrás és motmotafütty. Később patak, kis hegyi patak. Tomboló erővel zúdúl alá, formálva a köveket, és nemcsak!, de a jellemet és a lelket is. Kis híd vezet át rajta, hűs fuvallat a jutalom, ha rálépsz és mosolyogsz. Lankás, sziklás völgyben hó, mely megmaradt a tavaszi olvadásban, vagy -ból, ahogy tetszik, s a forró sziklákat átölelve vákonyan beszakad egy apró horpadást hallatva. Ki tudja miért és honnan, egy pillanatra Juhász Gyula jut eszembe, aztán mások, még sokan mások. Nevek, versek, félmondatok, elfelejtett alkotások. Most újra ház, inkább házikó, víz íz nélkül, meleg leves és egy darab száraz sötemény, nevetés, vágyakozás. És végre újra fel, egyre feljebb, még, még, megállni nincs már miért, és "hegymenetben, száraz kőre lépve megremegtem". A sziklás gerinc csábít, hív hangtalan suttogva: "Gyere, gyere! Egyre csak feljebb, fel, fel magasra. Meddig vihetlek hátamon? Én csak ennyi vagyok, de jó, igaz?" Az öröm mámora lassan hatalmába kerít, átjárja minden sejtedet, érzed a követ, ahogy lélegzik és halkan suttogja minden léptedet."Most jó." "Oda ne lépj." vagy "Nézd meg a szomszéd hegyet!". "Honnan ismerhet ez engem?" - kérdezed.
És felbukkan a csúcs, a ház, a felhők felett járhatsz átvitt- vagy a szó szoros értelmében. Fent lenni annyi, vágyni még feljebb. Rágondolni, hogy vajon meddig mehetsz. És pislákolni kezd a láng, alig észrevehetően, és alig meleg, de kiolthatatlan. Még nem mutatja magát, még mosolyogva kémlel, míg Te gondolkodsz, ez az érzés mi lehet. És mire ráébredsz, hogy szerelem ez, és igazi vágyakozás, már az marad csak, amit magaddal hoztál a szívedben, a tüdődben, a véredben. Annyi és aztán mindig: feljebb, egyre feljebb!

Köszönettel a Hegyeknek.