Hogy miért éppen napraforgó-mag? Csak. Csak, mert semmi nem jutott eszembe, és pont napraforgómagot rágcsálok. Közben olvasgattam. Az olvasásról már régen leszoktam, mostanában csak olvasgatok... Szórakozottan rágcsáltam a magocskákat, mígnem egyszer csak észre nem vettem, hogy semmilyen logikát nem követ, hogy hova teszem a héjat és honnan veszem az új szemeket... Mivel ez nem érdekes, nem is folytatom.
Emlékeztek még arra a bejegyzésre, amit szinte egy nap után töröltem? Hogy miért? Csak. Valószínűleg nem emlékeztek tehát. A lényege a következő: Az élet itt olyan, mint egy valóság-show, egy dologban legalábbis nagyon hasonlít hozzá. Van egy, aki mindent visz. Ez általában Virág. Ő viszi a porszívót, a takarítós rongyokat, a WC papírt, a szivacsot és a szennyest. Mi Krisztával meg hát... segítünk neki. "Vigyek valamit Virág?" "Á nem kell, köszi, elbírom." "Na jó, akkor mi lemegyünk elszívni egy cigit." "Jó, addig én kitakarítom a második emeletet."-így. Szóval szép, ha a kollégák segítenek egymáson.
Na meg kificamodott a bokám, adtak rá egy sínt vagy mit 30 euróért, amit egy teljes napon át voltam képes hordani. Szóval ha valakinek kimegy a bokája, szívesen megajándékozom egy ilyen izével. Figyelmeztetek azonban mindenkit, hogy marha idegesítő cucc.
Egyszer már eszembe jutott a város... Hiányzott. De inkább csak a társaságotok egy sör mellett. A féktelen ivások, az éjszakai hazatántorgások, a régi albérletem és a szabadsághíd. Ezek. Az Avar galéria.. :), egy gyula koncert, vagy hasonló, ahol mi vagyunk a "rajongótábor", egy kis dráma, egy éjszakai zabálás valahol, ki tudja hol. A züllött énem. Eh! Rám sem ismernétek, amilyen kiegyensúlyozott életet élek...!
A második napon már menekülnék. El a városból, haza a családomhoz. A nyugalom sziklaszilárd vára. Körülvesznek a családtagok, megfojtanak a szeretetükkel meg egyebekkel, teledohányozott szobában alszol, ami a gyerekkorodra emlékeztet, valaki mindig veszekszik egy másikkal... aztán a második napon visszavágynék ide. Ide, ahol csend van, és csillagos az ég, és a hegyek mindig másak, ahol a tél is szép és ahol a tehenek fel tudnak menni a fal-egyenes lejtőkön legelészés közben. Aztán a második napon, ki tudja, hogy hova vágynék, ha vágynék egyáltalán valahova... Vissza a városba? Haza? Végül is mindennek megvan a maga előnye és a hátránya is... De akkor hol vagyok otthon?
Na... Megyek vacsorázni. Ott a haza, hol a kaja. PÁÁÁÁÁÁÁÁ
2010. február 23., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Érdekes lelkiállapotokon mehetsz keresztül :) de abszolút megértem.
VálaszTörlés“Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
VálaszTörlésNem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”
(Wass Albert: Otthon)
Mar reg keresem ezt az idezetet, most megkaptam es elkuldom neked.
Szeretettel gondolok rad, es orommel olvasom az irasaidat. Mindannyian ugyanazt keressuk es ahol megtalaljuk, ott talalkozni fogunk.
Addig csak kukkerezek feled, feletek es puszikat kuldok.Iren.