Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen is túl, ott, ahol a kúrta farkú malac túr, sőt, még azon is túl, volt egyszer egy rét. A réten ezer számra nyíltak a virágok, kékek, pirosak, sárgák és ezer más színűek. Mindenkinek nyílt virág azon a réten, és az emberek ellátogattak olykor a virágokhoz, megszagolták, megérintették és csodálták őket, a virágok pedig csak nőttek, és egyre szebbek lettek, míg egy napon az egyik ember elkerített egy virágot, kis faágakból tákolt kerítéssel, és azt mondta: "Ez a virág mostantól csak az enyém. Minden nap meglátogatom, locsolgatni fogom, beszélek hozzá, megszagolom és megérintem. Megszerettem, megszereztem." Az emberek eleinte csodálkoztak, de aztán egyre többen és többen kerítettek el virágokat maguknak. A virágok tovább nyíltak növekedtek, és örvendeztek a látogatásoknak és a kedvességnek, de egymást nem láthatták többé és ez elszomorította őket. Éjjel a széllel küldtek egymásnak üzenetet, nappal az ég tiszta kékében mosolyogtak egymásnak. Aztán egy napon, az egyik ember kivitt egy hatalmas ásót a rétre, és kiásta a virágot, amit elkerített, és cserépbe tette. Azt mondta: "Én annyira megszerettem a virágomat, hogy hazaviszem, kiteszem az ablakba a fényre, hogy minden órában megnézhessem, beszélgetek vele, meglocsolom és csodálom őt." A többiek csak néztek tágra nyílt szemekkel, de aztán egyre többen ásták ki a virágaikat, hogy otthonukba vigyék, mert látták, hogy az embernek jó, mert nem jön már a rétre, mert a virágja mindig vele lehet.
A rét tele lett lyukakkal, az ablakokban ott pompáztak a virágok, az emberek az otthonaikba zárkóztak a virágaikat szeretni és hamarosan elfelejtették a rétet.
Ahogy telt múlt az idő, a virágok egyre fakóbbak lettek, nem látták egymást, nem tudtak a széllel üzenni, és nem tudtak egymásra mosolyogni a kék ég tiszta tükrében. Aztán egy napon az ember nem ment az ablakhoz, hogy megnézze a virágját, nem locsolta meg és nem beszélgetett vele. A többiek csodálkoztak, de aztán egyre többen hagytak ki egy-egy napot, majd többet, és egyre többet, és a virágok elkezdtek hervadni. Egyre kisebbek lettek, egyre fakóbbak, és egyre szomorúbbak. Aztán egy sokadik napon az ember odament az balakhoz, és látta, hogy a virágja elhervadt. Azt mondta: "Ez a virág nem szép már, nem gyönyörködteti a lelkemet, nincs illata, nem jó megérinteni." Fogta a cserepet, és kidobta. A többiek csodálkoztak, de egyre többen látták, hogy a virágjuk elhervadt, így hát ők is kidobták őket.
Aztán egy napon így szólt az ember: "Elmegyek a rétre és kiások egy másik virágot, hogy gyönyörködhessem benne, aztán, ha elhervad, eldobom, és másikat ások ki magamnak." És a többiek csodálkozás nélkül követték, hogy új virágokat ássanak ki.
2009. december 28., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Réges régen, az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egy ember, aki az erdei csapásokat járva, egyszer csak figyelmes lett egy varázslatos rétre, melyen színpompás virágok nőttek. Elvarázsolta a látvány az embert, és gyakran visszajárt, hogy a fák árnyékából meglesse ahogy a napon sütkéreznek a virágok. Egy alkalommal közelebb lépett. Ahogy lábaival megérintette a puha gyepszőnyeget és leheveredett a mező szélén, megérezte a virágok illatát. Másnap, amikor visszament, arra lett figyelmes, hogy valaki kiásott egy virágot. Nagyon elszomorodott a szíve. Harmadnap, amikor ismét kiment a rétre, azt látta, hogy valaki még egy virágot kiásott, és annak helyén, sebként csak egy lyuk tátongott. Értetlenül ült az ember a mező szélén és azon morfondírozott, ki képes tönkretenni egy ilyen csodás látvány. Hazament és azon az éjjelen elhatározta, hogy megóvja a mezőt mindenáron. Másnap reggel, az erdei úton a rét felé, ágakat gyűjtött, hogy kerítést vonjon a virágok köré. Amikor kiért a mezőre, hogy leszúrja az első ágat a legszebb virág mellé, az töviseket szúrt a kezébe. Az ember hirtelen elkapta vérző tenyerét és kérdőre vonta a virágot, hogy miért bántja, amikor ő csak védeni akarta. A virág erre így felelt. Nem kell nekünk védelem, mert minnél több társunkat ássák ki az éjjel, mi, a többiek, annál nagyobb töviseket növesztünk. Az ember csak lehunyta a szemét, és fogát összeszorítva nyúlt a tüskék közé, és egy apró vesszőt tűzzött a virág mellé. A virág felháborodva szólt az emberhez. Hogy lehetsz olyan balga, hogy iderakod ezt a botot annak ellenére, hogy véresre sebzem a kezed? Miért teszel értelmetlen dolgokat. Miért állítasz mellém korlátot? Az ember felelt, csak hátat fordított és leszegett fejjel elballagott. Éjjel, hatalmas szél kezdte el ostorozni a fákat, majd áttörve magát a lombkoronákon, dühvel rontott a mezőre. A virágok, szirmaikat elvesztve sorra hajoltak meg előtte. A szél kaján vigyorral az arcán tombolt tovább, mígnem elért ahhoz a virághoz, mely mellé valaki egy vesszőt tőzött. A pöffeteg felszívta magát, és írtózatos erővel rontott neki. A virág szirmait összezárva várta a végzetét, ám bármennyie is tombolt körlötte az orkán, ő hátát a vesszőnek vetve állta a pusztítást. Másnap, amikor a hajnal első fénye világosra festette a mezőt, a virág körbenézett, és azt látta, hogy csak egyedül áll a megtépázott rét közepén. Szomorúan telt el az a napja. Az ember se jött, és társai se voltak, akikkel beszélgethetett volna. Néha ugyan egy madár arra szállt és hangos csiviteléssel és néhány bukfenccel elszórakoztatta a virágot, de éjjel amikor elcsendesül az erdő, a virágnak csak a távoli csillagok maradtak. Rákövetkező reggel a virág már szomorúan nyitotta ki pilláit, ám ekkor arra lett figyelmes, hogy a távolból egy alak közeledett felé. Az ember volt az, egy hatalmas virágosládával, tele szebbnél szebb virágokkal. Szótlanul a mezőre lépett és elkezdte sorra elültetni a virágokat. Amikor befejezte a munkát, így szólt a virághoz. Ne feledd, én mindig itt leszek, és ha kell, a tövisek közé nyúlok és vesszőt tűzök mellétek.
VálaszTörlésA mese es a megjegyzes,a ketto egyutt adja az egeszet ,a teljest ,az igazi szeretetet!Es addig jo amig mind a kettot meglatjuk felismerjuk,es egymas melle helyezve eltudjuk fogadni mint egy tokeletes alkotast ami boldogitja az eletunket1
VálaszTörlésKoszonom a szeretetet ami irasaidbol arad.
VálaszTörlésBoldog ujevet kivanok.