Hogy miért éppen napraforgó-mag? Csak. Csak, mert semmi nem jutott eszembe, és pont napraforgómagot rágcsálok. Közben olvasgattam. Az olvasásról már régen leszoktam, mostanában csak olvasgatok... Szórakozottan rágcsáltam a magocskákat, mígnem egyszer csak észre nem vettem, hogy semmilyen logikát nem követ, hogy hova teszem a héjat és honnan veszem az új szemeket... Mivel ez nem érdekes, nem is folytatom.
Emlékeztek még arra a bejegyzésre, amit szinte egy nap után töröltem? Hogy miért? Csak. Valószínűleg nem emlékeztek tehát. A lényege a következő: Az élet itt olyan, mint egy valóság-show, egy dologban legalábbis nagyon hasonlít hozzá. Van egy, aki mindent visz. Ez általában Virág. Ő viszi a porszívót, a takarítós rongyokat, a WC papírt, a szivacsot és a szennyest. Mi Krisztával meg hát... segítünk neki. "Vigyek valamit Virág?" "Á nem kell, köszi, elbírom." "Na jó, akkor mi lemegyünk elszívni egy cigit." "Jó, addig én kitakarítom a második emeletet."-így. Szóval szép, ha a kollégák segítenek egymáson.
Na meg kificamodott a bokám, adtak rá egy sínt vagy mit 30 euróért, amit egy teljes napon át voltam képes hordani. Szóval ha valakinek kimegy a bokája, szívesen megajándékozom egy ilyen izével. Figyelmeztetek azonban mindenkit, hogy marha idegesítő cucc.
Egyszer már eszembe jutott a város... Hiányzott. De inkább csak a társaságotok egy sör mellett. A féktelen ivások, az éjszakai hazatántorgások, a régi albérletem és a szabadsághíd. Ezek. Az Avar galéria.. :), egy gyula koncert, vagy hasonló, ahol mi vagyunk a "rajongótábor", egy kis dráma, egy éjszakai zabálás valahol, ki tudja hol. A züllött énem. Eh! Rám sem ismernétek, amilyen kiegyensúlyozott életet élek...!
A második napon már menekülnék. El a városból, haza a családomhoz. A nyugalom sziklaszilárd vára. Körülvesznek a családtagok, megfojtanak a szeretetükkel meg egyebekkel, teledohányozott szobában alszol, ami a gyerekkorodra emlékeztet, valaki mindig veszekszik egy másikkal... aztán a második napon visszavágynék ide. Ide, ahol csend van, és csillagos az ég, és a hegyek mindig másak, ahol a tél is szép és ahol a tehenek fel tudnak menni a fal-egyenes lejtőkön legelészés közben. Aztán a második napon, ki tudja, hogy hova vágynék, ha vágynék egyáltalán valahova... Vissza a városba? Haza? Végül is mindennek megvan a maga előnye és a hátránya is... De akkor hol vagyok otthon?
Na... Megyek vacsorázni. Ott a haza, hol a kaja. PÁÁÁÁÁÁÁÁ
2010. február 23., kedd
2010. február 1., hétfő
Szélávi mézami
Valahogy mostanában nincsen kedvem írni... Na mindegy, azért egy erőtlen próbálkozást megér a dolog.
A három napja kimosott ruháim szanaszét hevernek a szobában (a polcokon, meg mindenütt), még nem tudtam rávenni magam ugyanis, hogy kivakarjam a szekrényből a cuccokat, és elrendezve visszategyem őket. Sokáig nem mostam, mert arra sem volt kedvem, aztán egy vidám reggelen, amikor már nem volt egyetlen pár zoknim se, amit felvehettem volna, szépen szétválogattam a sötéteket és a fehéreket, és a zöld sálat mindentől, és lementem kimosni. Gondolom nem kell említenem, hogy ma, az összes valaha fehér ruhám almazöld árnyalatú, nincs egy fehér zoknim, ami ezért még elmegy, de a dirndlim inge sem fehér már többé, ami gáz, mert a dirdl piros... Naaaa miiiindegy.
Aztán tegnap behaluztam, hogy fáj a fogam és kilyukadt, és ki fog esni, és rövidesen egyetlen fogam sem lesz, ezért ma reggel sürgősségi ellátásban részesítettem magam a fogászaton. A fogorvos igen rendes ember. Miután csapzott külsővel és zaklatott lelki állapotban berobogtam a rendelőbe - majdnem betörtem az ajtót, mert nem vettem észre, hogy csengetni kell - kitöltettek velem egy kérdőívet, amin különböző kérdések szerepeltek az egészségi állapotomra vonatkozólag. Akkor még azt hittem, hogy a fogaim miatt... Rövidesen beengedtek az orvosi rendelőbe is, ahol tört fogászati németséggel előadtam, hogy attól rettegek, hogy hamarosan protkóval kell közlekednem a világban, pedig igazán nem érdemlem meg, mert odafigyelek a fogaimra, meg minden. Az orvos ezután kezet nyújtott nekem, bemutatkozott, és megnyugtatott, hogy tenni fogunk ellene. Némileg megnyugodva foglaltam helyet a székben, de miután azt találta mondani, hogy nincsen lyuk a fogamon, újra pánikba estem, minek következtében röntgen felvétel készült a teljes fogsoromról, és bebizonyosodott, hogy tényleg van ott valami... Na ugye, mondtam én! Gyorsan kifúrta, betömte, és kicserélte még két tömésemet, mert rondák voltak. Mit mondjak, sokkal jobban éreztem magam, mikor eljöttem a rendelőből, annak ellenére, hogy az államig csüngött az alsó ajkam a zsibbadástól. Aztán, ahogy vizsgálgatom, hogy szépen megcsinálta-e a doki a töméseket, egyszer csak azt látom, hogy egy egészen apró lyuk van a másik fogamon! Mit mondjak, kiborultam. Többen megvizsgálták a fogamat a hotelban, és Kriszta látni is vélte az árnyékot, amit én is, de szerinte az nem lyuk... Mindegy, csütörtökön visszamegyek, és megmondom, hogy sajnos nem vette észre, de ott még van egy hatalmas kráter! Biztosan örülni fog nekem... Áu! Nem tudok ásítani.
Aztán még mi is történt? Valaki begolyózott, az nem volt szép látvány. A sok nemalvás, meg a nikotin - mondták az orvosok az elmegyogyón. Lám-lám, hiába szajkóztuk neki, hogy ne vagánykodjon, mert ez lesz a vége... Hangokat hallott, részleteket olvasott fel a Bibliából a konyhában, és "voltak sokan azok közül". Hogy kik közül voltak sokan, azt nem tudjuk, de amikor megkérdezték tőle, hogy kik tartoznak közéjük, akkor azt mondta, hogy például Ildikó... (Jó, de miért pont én??) Háááát, Isten látja a lelkem, hogy nem akartam én senkit se bántani, és észre sem vettem, hogy valakik közé tartoznék, akik máshova tartoznak, mint azok, akik ide tartoznak. Nadeváu. Szóval aludjatok eleget, és ne cigarettázzatok sokat. Főleg a házban ne, mert beszívják a falak és a függönyök a büdös cigarettafüstöt, minden sárga és állott szagú lesz és éjjel, amikor alszotok, a füst befurakodik az orrlyukaitokon, és nem hagyja hogy pihenjetek, és akkor még valószínűbb, hogy kikészültök!!
Aaaaaztán... Volt itt Aida, Attila tesója, és készített képeket. Szép tájképeket, és portrékat, és a hotelről is szép képeket, és az alkalmazottakról is és stb. És volt egy kép rólam is, amit szíveskedett elhelyezni az iwiwen. Na ezen a képen úgy nézek ki, mintha negyven éves volnék, és harminc éves korom óta egyfolytában dohányoztam volna, kivéve mondjuk alvás közben, és közben kizárólag kellemetlen impulzusokkal bombáztak volna mindenfelől. Hát komolyan megfordult a fejemben, hogy leteszem a cigarettát, többé nem iszom csak kristálytiszta forrásvizet, egészségesen táplálkozom és napi szinten fogok sportolni. (Mondom, MEGFORDULT a fejemben.)
Aztán még mi is történhetett...? Hát voltam sífutni, ami nagyon jó móka, és talán síelni is elmegyek valamikor, ha már tálcán kaptam a lehetőséget. Az is biztosan jó móka.
Egy kicsit komorabb vagyok, mint néhány hete, de nem vészes.
Hát így...
A három napja kimosott ruháim szanaszét hevernek a szobában (a polcokon, meg mindenütt), még nem tudtam rávenni magam ugyanis, hogy kivakarjam a szekrényből a cuccokat, és elrendezve visszategyem őket. Sokáig nem mostam, mert arra sem volt kedvem, aztán egy vidám reggelen, amikor már nem volt egyetlen pár zoknim se, amit felvehettem volna, szépen szétválogattam a sötéteket és a fehéreket, és a zöld sálat mindentől, és lementem kimosni. Gondolom nem kell említenem, hogy ma, az összes valaha fehér ruhám almazöld árnyalatú, nincs egy fehér zoknim, ami ezért még elmegy, de a dirndlim inge sem fehér már többé, ami gáz, mert a dirdl piros... Naaaa miiiindegy.
Aztán tegnap behaluztam, hogy fáj a fogam és kilyukadt, és ki fog esni, és rövidesen egyetlen fogam sem lesz, ezért ma reggel sürgősségi ellátásban részesítettem magam a fogászaton. A fogorvos igen rendes ember. Miután csapzott külsővel és zaklatott lelki állapotban berobogtam a rendelőbe - majdnem betörtem az ajtót, mert nem vettem észre, hogy csengetni kell - kitöltettek velem egy kérdőívet, amin különböző kérdések szerepeltek az egészségi állapotomra vonatkozólag. Akkor még azt hittem, hogy a fogaim miatt... Rövidesen beengedtek az orvosi rendelőbe is, ahol tört fogászati németséggel előadtam, hogy attól rettegek, hogy hamarosan protkóval kell közlekednem a világban, pedig igazán nem érdemlem meg, mert odafigyelek a fogaimra, meg minden. Az orvos ezután kezet nyújtott nekem, bemutatkozott, és megnyugtatott, hogy tenni fogunk ellene. Némileg megnyugodva foglaltam helyet a székben, de miután azt találta mondani, hogy nincsen lyuk a fogamon, újra pánikba estem, minek következtében röntgen felvétel készült a teljes fogsoromról, és bebizonyosodott, hogy tényleg van ott valami... Na ugye, mondtam én! Gyorsan kifúrta, betömte, és kicserélte még két tömésemet, mert rondák voltak. Mit mondjak, sokkal jobban éreztem magam, mikor eljöttem a rendelőből, annak ellenére, hogy az államig csüngött az alsó ajkam a zsibbadástól. Aztán, ahogy vizsgálgatom, hogy szépen megcsinálta-e a doki a töméseket, egyszer csak azt látom, hogy egy egészen apró lyuk van a másik fogamon! Mit mondjak, kiborultam. Többen megvizsgálták a fogamat a hotelban, és Kriszta látni is vélte az árnyékot, amit én is, de szerinte az nem lyuk... Mindegy, csütörtökön visszamegyek, és megmondom, hogy sajnos nem vette észre, de ott még van egy hatalmas kráter! Biztosan örülni fog nekem... Áu! Nem tudok ásítani.
Aztán még mi is történt? Valaki begolyózott, az nem volt szép látvány. A sok nemalvás, meg a nikotin - mondták az orvosok az elmegyogyón. Lám-lám, hiába szajkóztuk neki, hogy ne vagánykodjon, mert ez lesz a vége... Hangokat hallott, részleteket olvasott fel a Bibliából a konyhában, és "voltak sokan azok közül". Hogy kik közül voltak sokan, azt nem tudjuk, de amikor megkérdezték tőle, hogy kik tartoznak közéjük, akkor azt mondta, hogy például Ildikó... (Jó, de miért pont én??) Háááát, Isten látja a lelkem, hogy nem akartam én senkit se bántani, és észre sem vettem, hogy valakik közé tartoznék, akik máshova tartoznak, mint azok, akik ide tartoznak. Nadeváu. Szóval aludjatok eleget, és ne cigarettázzatok sokat. Főleg a házban ne, mert beszívják a falak és a függönyök a büdös cigarettafüstöt, minden sárga és állott szagú lesz és éjjel, amikor alszotok, a füst befurakodik az orrlyukaitokon, és nem hagyja hogy pihenjetek, és akkor még valószínűbb, hogy kikészültök!!
Aaaaaztán... Volt itt Aida, Attila tesója, és készített képeket. Szép tájképeket, és portrékat, és a hotelről is szép képeket, és az alkalmazottakról is és stb. És volt egy kép rólam is, amit szíveskedett elhelyezni az iwiwen. Na ezen a képen úgy nézek ki, mintha negyven éves volnék, és harminc éves korom óta egyfolytában dohányoztam volna, kivéve mondjuk alvás közben, és közben kizárólag kellemetlen impulzusokkal bombáztak volna mindenfelől. Hát komolyan megfordult a fejemben, hogy leteszem a cigarettát, többé nem iszom csak kristálytiszta forrásvizet, egészségesen táplálkozom és napi szinten fogok sportolni. (Mondom, MEGFORDULT a fejemben.)
Aztán még mi is történhetett...? Hát voltam sífutni, ami nagyon jó móka, és talán síelni is elmegyek valamikor, ha már tálcán kaptam a lehetőséget. Az is biztosan jó móka.
Egy kicsit komorabb vagyok, mint néhány hete, de nem vészes.
Hát így...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
