Melléklet - vagy hogy is mondjam...

A fák zöldellnek, a fű nő, és egyre nő, és én kérjek tán elnézést?? Sóhajom felszakad tüdőm mélyéről és nem rendszeresítek semmi régit, vagy elfelejtettet, de ezt megosztom Veletek. Lássátok a képeket hát, mert magukért beszélnek, és bibliai hangulaton nem képes átadni az élményt.
Főszereplőnk a Természet és a Hegy. A HEGY!
A tekergő hegyi út végén, fel a meredek ösvényen, fel, mindig csak fel, egyre feljebb és feljebb, kis ház, pad, tiszta forrás és motmotafütty. Később patak, kis hegyi patak. Tomboló erővel zúdúl alá, formálva a köveket, és nemcsak!, de a jellemet és a lelket is. Kis híd vezet át rajta, hűs fuvallat a jutalom, ha rálépsz és mosolyogsz. Lankás, sziklás völgyben hó, mely megmaradt a tavaszi olvadásban, vagy -ból, ahogy tetszik, s a forró sziklákat átölelve vákonyan beszakad egy apró horpadást hallatva. Ki tudja miért és honnan, egy pillanatra Juhász Gyula jut eszembe, aztán mások, még sokan mások. Nevek, versek, félmondatok, elfelejtett alkotások. Most újra ház, inkább házikó, víz íz nélkül, meleg leves és egy darab száraz sötemény, nevetés, vágyakozás. És végre újra fel, egyre feljebb, még, még, megállni nincs már miért, és "hegymenetben, száraz kőre lépve megremegtem". A sziklás gerinc csábít, hív hangtalan suttogva: "Gyere, gyere! Egyre csak feljebb, fel, fel magasra. Meddig vihetlek hátamon? Én csak ennyi vagyok, de jó, igaz?" Az öröm mámora lassan hatalmába kerít, átjárja minden sejtedet, érzed a követ, ahogy lélegzik és halkan suttogja minden léptedet."Most jó." "Oda ne lépj." vagy "Nézd meg a szomszéd hegyet!". "Honnan ismerhet ez engem?" - kérdezed.
És felbukkan a csúcs, a ház, a felhők felett járhatsz átvitt- vagy a szó szoros értelmében. Fent lenni annyi, vágyni még feljebb. Rágondolni, hogy vajon meddig mehetsz. És pislákolni kezd a láng, alig észrevehetően, és alig meleg, de kiolthatatlan. Még nem mutatja magát, még mosolyogva kémlel, míg Te gondolkodsz, ez az érzés mi lehet. És mire ráébredsz, hogy szerelem ez, és igazi vágyakozás, már az marad csak, amit magaddal hoztál a szívedben, a tüdődben, a véredben. Annyi és aztán mindig: feljebb, egyre feljebb!

Köszönettel a Hegyeknek.

Férfiak...

Vagy inkább: Fééééééééérfiak...
Békés beletörődéssel takarítgatunk Virággal a harmadik emeleten, amikor egyszer csak megjelenik a kedves vendég, és végigheveredve a még félig vetetlen ágyon, bekapcsolja tévéjét, és egykedvűen szívogatva lyukas fogainak egyikét, nézni kezdi a havazós képernyő sugározta autóversenyt, vagy mifélét. Egy darabig csak néztem rá, majd a porszívózás előtt bátorkodtam megkérdezni, hogy miért cserélte az éttermi hatalmas plazmatévét a hangyás szobaira. "Nem megy" - aszongya... "Nem? Hát hogyhogy?" "Hát a pincér ott próbálta megjavítani, de nem megy. Nincs se kép, se hang." Na, mondom magamban, lemegyek, megnézem. A pincér vörös fejjel szórta a szitkokat az étteremben, a kábel végéről hiányzó dugó többfelé szerte hevert a földön, a tv megadta magát egészen, halkan sistergett a falon. Szinte szólni se mertem, a feszültség uralta hangulat bűze betöltötte a helységet, a düh szikrái pattogni készültek a nyomasztó csendben. Lassan, nagyon lassan összeszedtem a darabkákat, egy életlen konyhakéssel drótot vágtam a műanyag alól, közben áldottam a percet, amikor Apu minden ilyesmire megtanított, sose lehet tudni alapon, összeraktam a dugót, helyreigazítottam a bemenetet, rácsatlakoztattam a tévére, majd a kábel másik felét bedugtam a falba... Csak annyit mondtam: "Mielőtt darabokra szedted ezt a felét, nézted volna meg, hogy a másik be van-e dugva..."
Ugyanezen a napon egy másik kollégám, akinek egy mp3 lejátszót adtam, hogy jobban menjen a futás - savanyú a szőlő alapon, de szomorú tekintettel hozta vissza az élettelen használati tárgyat. "Nem működik, de nem baj, mert úgy sincs rá szükségem." "Hát hogyhogy nem működik? Én egész jól tudtam használni..." Nem tudja, neki nem meg, ő már mindent nyomott rajta, de nem megy, ezért visszaadja és nem is kell neki különben sem. "Jó" - mondtam - "tettél bele elemet?" "Jaaaa? Hogy kell bele elem?" "Hát igen... kell bele..." "De hova kell tenni?" Megmutattam... Beletette, majd azért már tartva az esetleges kellemetlen reakciómtól, mintegy mellékesen megjegyezte az ajtóból, hogy most már ad életjelet, de nem indul el a szám. A szememet olyan vékonyra húztam össze, hogy világossá váljon számára, magamban azt gondolom: "Fééééérfiak...." Csak hogy biztos legyek benne, hogy megvetésem eljutott gyöngécske agyáig, fennhangon is hozzátettem ugyanezt, majd még azt, hogy "Nyomd meg a Play gombot..." _és azt már csak gondoltam hozzá, hogy "Te szerencsétlen." Udvariasan megkértem rá, hogy azonnal hagyja el a szobát, különben nyomban megüt a guta. Virág ekkor már a földön guggolva röhögött. Mindannyiunknak szép napja volt.
Akkor vagyok fer, ha elmesélem, hogy én sem vagyok azért mindig a toppon... Pl., amikor Virág kulcsát Gábor magával vitte Zell-be, és már mindent kipróbáltak, hogy Virágot bejuttassák a szobába, én készségesen felajánlottam szolgálataimat. Ez azt jelentette, hogy miután csattal nem sikerült bejuttatnom Virágot a szobába, dirndl-be egy jól irányított rúgást mértem az ajtóra, ami hatalmasat reccsent és végigszaladt rajta egy repedés. Már éppen a következő rúgáshoz készítettem tapasztalt lábamat - hiszen anno saját lakásomba is ilyenformán jutottam be - amikor Csaba, a hatalmas ricsajra felriadva megjelent a folyosó végében. Szemében érdeklődés tükröződött, kezében feszítővas lógott, és az elismerés érzése közé vegyülhetett egy kis gúny is, azt hiszem. Lazán végigsétált a folyosón, nekifeszítette a feszítővasat a zárrésznek, és egyetlen mozdulattal kikattintotta a nyelvet a tokból. Én ekkor szerencsére már nem voltam jelen, hogy el kelljen viselnem a kudarc megalázó érzését, de azóta is élénken él bennem ez a történet, és megvetésem mások hülyeségei iránt ennek mértékéhez arányul.
Most pedig lefekszem, szép álmokat.

Napraforgó-mag

Hogy miért éppen napraforgó-mag? Csak. Csak, mert semmi nem jutott eszembe, és pont napraforgómagot rágcsálok. Közben olvasgattam. Az olvasásról már régen leszoktam, mostanában csak olvasgatok... Szórakozottan rágcsáltam a magocskákat, mígnem egyszer csak észre nem vettem, hogy semmilyen logikát nem követ, hogy hova teszem a héjat és honnan veszem az új szemeket... Mivel ez nem érdekes, nem is folytatom.
Emlékeztek még arra a bejegyzésre, amit szinte egy nap után töröltem? Hogy miért? Csak. Valószínűleg nem emlékeztek tehát. A lényege a következő: Az élet itt olyan, mint egy valóság-show, egy dologban legalábbis nagyon hasonlít hozzá. Van egy, aki mindent visz. Ez általában Virág. Ő viszi a porszívót, a takarítós rongyokat, a WC papírt, a szivacsot és a szennyest. Mi Krisztával meg hát... segítünk neki. "Vigyek valamit Virág?" "Á nem kell, köszi, elbírom." "Na jó, akkor mi lemegyünk elszívni egy cigit." "Jó, addig én kitakarítom a második emeletet."-így. Szóval szép, ha a kollégák segítenek egymáson.
Na meg kificamodott a bokám, adtak rá egy sínt vagy mit 30 euróért, amit egy teljes napon át voltam képes hordani. Szóval ha valakinek kimegy a bokája, szívesen megajándékozom egy ilyen izével. Figyelmeztetek azonban mindenkit, hogy marha idegesítő cucc.
Egyszer már eszembe jutott a város... Hiányzott. De inkább csak a társaságotok egy sör mellett. A féktelen ivások, az éjszakai hazatántorgások, a régi albérletem és a szabadsághíd. Ezek. Az Avar galéria.. :), egy gyula koncert, vagy hasonló, ahol mi vagyunk a "rajongótábor", egy kis dráma, egy éjszakai zabálás valahol, ki tudja hol. A züllött énem. Eh! Rám sem ismernétek, amilyen kiegyensúlyozott életet élek...!
A második napon már menekülnék. El a városból, haza a családomhoz. A nyugalom sziklaszilárd vára. Körülvesznek a családtagok, megfojtanak a szeretetükkel meg egyebekkel, teledohányozott szobában alszol, ami a gyerekkorodra emlékeztet, valaki mindig veszekszik egy másikkal... aztán a második napon visszavágynék ide. Ide, ahol csend van, és csillagos az ég, és a hegyek mindig másak, ahol a tél is szép és ahol a tehenek fel tudnak menni a fal-egyenes lejtőkön legelészés közben. Aztán a második napon, ki tudja, hogy hova vágynék, ha vágynék egyáltalán valahova... Vissza a városba? Haza? Végül is mindennek megvan a maga előnye és a hátránya is... De akkor hol vagyok otthon?
Na... Megyek vacsorázni. Ott a haza, hol a kaja. PÁÁÁÁÁÁÁÁ

Szélávi mézami

Valahogy mostanában nincsen kedvem írni... Na mindegy, azért egy erőtlen próbálkozást megér a dolog.
A három napja kimosott ruháim szanaszét hevernek a szobában (a polcokon, meg mindenütt), még nem tudtam rávenni magam ugyanis, hogy kivakarjam a szekrényből a cuccokat, és elrendezve visszategyem őket. Sokáig nem mostam, mert arra sem volt kedvem, aztán egy vidám reggelen, amikor már nem volt egyetlen pár zoknim se, amit felvehettem volna, szépen szétválogattam a sötéteket és a fehéreket, és a zöld sálat mindentől, és lementem kimosni. Gondolom nem kell említenem, hogy ma, az összes valaha fehér ruhám almazöld árnyalatú, nincs egy fehér zoknim, ami ezért még elmegy, de a dirndlim inge sem fehér már többé, ami gáz, mert a dirdl piros... Naaaa miiiindegy.
Aztán tegnap behaluztam, hogy fáj a fogam és kilyukadt, és ki fog esni, és rövidesen egyetlen fogam sem lesz, ezért ma reggel sürgősségi ellátásban részesítettem magam a fogászaton. A fogorvos igen rendes ember. Miután csapzott külsővel és zaklatott lelki állapotban berobogtam a rendelőbe - majdnem betörtem az ajtót, mert nem vettem észre, hogy csengetni kell - kitöltettek velem egy kérdőívet, amin különböző kérdések szerepeltek az egészségi állapotomra vonatkozólag. Akkor még azt hittem, hogy a fogaim miatt... Rövidesen beengedtek az orvosi rendelőbe is, ahol tört fogászati németséggel előadtam, hogy attól rettegek, hogy hamarosan protkóval kell közlekednem a világban, pedig igazán nem érdemlem meg, mert odafigyelek a fogaimra, meg minden. Az orvos ezután kezet nyújtott nekem, bemutatkozott, és megnyugtatott, hogy tenni fogunk ellene. Némileg megnyugodva foglaltam helyet a székben, de miután azt találta mondani, hogy nincsen lyuk a fogamon, újra pánikba estem, minek következtében röntgen felvétel készült a teljes fogsoromról, és bebizonyosodott, hogy tényleg van ott valami... Na ugye, mondtam én! Gyorsan kifúrta, betömte, és kicserélte még két tömésemet, mert rondák voltak. Mit mondjak, sokkal jobban éreztem magam, mikor eljöttem a rendelőből, annak ellenére, hogy az államig csüngött az alsó ajkam a zsibbadástól. Aztán, ahogy vizsgálgatom, hogy szépen megcsinálta-e a doki a töméseket, egyszer csak azt látom, hogy egy egészen apró lyuk van a másik fogamon! Mit mondjak, kiborultam. Többen megvizsgálták a fogamat a hotelban, és Kriszta látni is vélte az árnyékot, amit én is, de szerinte az nem lyuk... Mindegy, csütörtökön visszamegyek, és megmondom, hogy sajnos nem vette észre, de ott még van egy hatalmas kráter! Biztosan örülni fog nekem... Áu! Nem tudok ásítani.
Aztán még mi is történt? Valaki begolyózott, az nem volt szép látvány. A sok nemalvás, meg a nikotin - mondták az orvosok az elmegyogyón. Lám-lám, hiába szajkóztuk neki, hogy ne vagánykodjon, mert ez lesz a vége... Hangokat hallott, részleteket olvasott fel a Bibliából a konyhában, és "voltak sokan azok közül". Hogy kik közül voltak sokan, azt nem tudjuk, de amikor megkérdezték tőle, hogy kik tartoznak közéjük, akkor azt mondta, hogy például Ildikó... (Jó, de miért pont én??) Háááát, Isten látja a lelkem, hogy nem akartam én senkit se bántani, és észre sem vettem, hogy valakik közé tartoznék, akik máshova tartoznak, mint azok, akik ide tartoznak. Nadeváu. Szóval aludjatok eleget, és ne cigarettázzatok sokat. Főleg a házban ne, mert beszívják a falak és a függönyök a büdös cigarettafüstöt, minden sárga és állott szagú lesz és éjjel, amikor alszotok, a füst befurakodik az orrlyukaitokon, és nem hagyja hogy pihenjetek, és akkor még valószínűbb, hogy kikészültök!!
Aaaaaztán... Volt itt Aida, Attila tesója, és készített képeket. Szép tájképeket, és portrékat, és a hotelről is szép képeket, és az alkalmazottakról is és stb. És volt egy kép rólam is, amit szíveskedett elhelyezni az iwiwen. Na ezen a képen úgy nézek ki, mintha negyven éves volnék, és harminc éves korom óta egyfolytában dohányoztam volna, kivéve mondjuk alvás közben, és közben kizárólag kellemetlen impulzusokkal bombáztak volna mindenfelől. Hát komolyan megfordult a fejemben, hogy leteszem a cigarettát, többé nem iszom csak kristálytiszta forrásvizet, egészségesen táplálkozom és napi szinten fogok sportolni. (Mondom, MEGFORDULT a fejemben.)
Aztán még mi is történhetett...? Hát voltam sífutni, ami nagyon jó móka, és talán síelni is elmegyek valamikor, ha már tálcán kaptam a lehetőséget. Az is biztosan jó móka.
Egy kicsit komorabb vagyok, mint néhány hete, de nem vészes.
Hát így...

l e v é l

Leveleitek záporozásának okán úgy döntöttem, írok magamról. Nem értem, miért gondoljátok, hogy nem vagyok jól. Jól vagyok. Köszönöm, hogy érdeklődtök.
Az élet olyan, mint eddig. A táj szép még mindig, és a lelkem is szárnyal. Nem írtam volna? Nem vettem észre, mert úgy szállnak el a napok, mint suhanó szellő tavasszal a rét felett. Az ember észre sem veszi és holnap van, majd holnapután.
Történnek vicces dolgok is. Például ma is történt valami vicces, de nem akarom elmesélni, mert nem is érdekel titeket. Tulajdonképpen.
Szeretek squasholni, jó móka. Már kevés, de még mindig jó.
Voltam a sípályán tegnap, és pont olyan, mint nyáron a strand, csak hideg van, és hó. De a hangulat pont olyan. Kedvem támadt megtanulni síelni. Pedig...
Aztán voltam Salzburgban. Megnéztük a Csárdáskirálynőt németül. Jó volt. Nem a legjobb, de jó.
Néztétek már valaha az emberek cipőit a színházban szünetben? Érdekes. Az emberek hasonlatosak-e vajon a cipőikhez? Egyetlen szép cipőt sem láttam.. Egyet sem. Szomorú.
Kitaláltam valamit.
Holnap írok, és töltök fel képeket is. Megígérem. De ma nem. A ma, az enyém. Csak az enyém. Ma az enyém a hangulat, a pillanat, a mozdulat.
Hát így vagyok. Jól.
Akkor viszlát és kösz a halakat.

Hangulat.

Hideg. Hideg. Hó. Kis hó.
Salzburg: Csárdáskirálynő - nyelv: német
Csend. Csend. Nagy csend.
Hiány. Nincs. Van. Hol van, hol nincs. Varázslat.
Varázslat. Varázslat.
Zongora. Barna. Rossz. Nagyon rossz. És hamis.
Csend. Halkan, halkan! Lopakodva.
Hó. Hideg. Hideg.
Rét. Hegy. Hideg. Hó. Ház. Szó. Csend - jó.

Alice csodaországban

Alice egy bűbájos kisiskolás lány, aki álmában a Nyuszi után eredve egy mély kúton át Csodaországba jut, ahol különböző varázsszerek hatására hol icipicivé, hol óriássá válik; abszurd beszélgetéseket folytat különféle alakokkal, többek között a Szív Királynővel.
(Vagy)
Unalmas életét feldobni vágyó kislány durván bedrogozik, és mindenféle zagyvaságot haluzik.
És ami a meséből kimaradt: Nagynénjét felelőtlen viselkedése miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik, Alicet elvonóra, majd árvaházba küldik.